2014. szeptember 22., hétfő

Duet

Egy mobiljáték sikerét talán az mutatja a legjobban, ha sokan elkezdik másolni, mégpedig Kumobius által fejlesztett Duet pontosan ilyen. Elsőre rendkívül egyszerűnek tűnő ügyességi játékról van szó, azonban pár perc játék után rá lehet jönni, hogy tévedtünk. Az a lényege, hogy egy köríven 2 fényes kört kell úgy mozgatnunk, hogy a 2D-s pályán felülről érkező akadályoknak azok ne menjenek neki. Mindezt temérdek változatosabbnál változatosabb pályán tehetjük meg.


Több játékmód is létezik, az Android-on ingyenes változatban ezekből csak a sztori mód elérhető (sajnos iOS-re minden játékmód fizetős). Azonban nem kell csüggedni, ez is számtalan, egyre nehezebb kihívással büszkélkedhet. Bár kezdetben teljesen kiszámítható minden akadály, hamarosan pörgő-forgó, jobbra-balra mozgó, sőt, még láthatatlan nehezítésekkel is számolnunk kell. Lehetőség van ugyanakkor a pályák professzionális megoldására is. Ebben az esetben a két kör minimális számú mozgatásával kell végiglavíroznunk a pályákon. A map-ek listáján egy kis zöld háromszöggel jelzi a játék a már tökéletesen elvégzett szinteket.


A következő mód az epilógus. Ehhez már Prémium tagság szükséges, azonban teljesen megéri az árát. Ebben a pályagyűjteményben a sztorisokhoz hasonló pályákkal találkozhatunk, természetesen további csavarokkal. A kihívások menüpont (ami szintén Prémiumos) még erre is dobott egy lapáttal. A már jól ismert játékmenethez a további ,,normális" pályákon kívül végtelen módot és napi kihívásokat is ad. A végtelen mód nevéhez hűen sosem ér véget, csak ha közben meghalunk. 3 életünk van, amikből ha vesztünk, egy idő után újra regenerálódik. Ezzel azonban óvatosan kell bánni, hiszen minden halálkor rengeteg pontot vesztünk az addig megszerzettekből. A napi mód visszafogottabb, tulajdonképpen a sima map-ekhez hasonló 3 pályát kapunk minden nap.


A játékba a Google Play pontrendszert is integrálták, ami azonnal életbe lép, ha van netkapcsolatunk. A megoldott pályákért pontokat kapunk, amikkel fejleszthetjük a fiókunkat, és összevethetjük eredményeinket másokéval.

Végül egy kis segítség (ezt ajánlom csak azoknak elolvasni, akiknek komolyabb gondjuk adódik a játékkal): A játék elején nehézkes lehet a két karika irányításának megszokása. Ezen úgy lehet könnyíteni, hogy a pálya legelején az egyik ujjunkkal kicsit feljebb juttatjuk az egyik kört. Ez a trükk abban tud segíteni, hogy egyből tudjuk, melyik hüvelykujjunkkal irányítsuk őket, ugyanis ha az egyik kör feljebb van, az mindig arra fog kanyarodni, amerre a kijelzőn tapogatunk. Egyetlen hátránya az, hogy nem fogjuk tudni a pályákat maximálisan teljesíteni, de mivel minden pályát korlátlan számban lehet játszani, az irányítás megszokása után már a profi megoldás sem fog gondot okozni a map-ek többségében. Másik komoly segítség lehet láthatatlan pályáknál az, hogy ha szándékosan nekiütközünk az eltűnő akadályoknak, ugyanis az azon szétcsattanó festék később válik láthatatlanná, mint maga a blokk, így a következő körökben ezzel sokat segíthetünk a megoldásban.

Pro és kontra:
+ Igényes kivitelezés
+ Változatos pályák
+ Gyakori frissítés, napi kihívások
- iOS-re csak fizetős verzió létezik
- Rendkívül addiktív

Pontozás:
Ez a játékunk majdnem a maximális 9/10 pontot kapja, mivel teljesen egyedi, már az első pillantásra is látszik, hogy igényes alkalmazással van dolgunk, azonban iOS-re nincsen ingyenes verzió, ami komoly mínuszpont a fejlesztőknek.

Letöltés:
Android / iOS

A tesztet Sony Xperia S-sel készítettük.
                                                                                                                                            Wlandroid

2014. szeptember 18., csütörtök

Broken Brush

Hali! Az újonnan feltámadt Wlandroid első mobiljáték-bemutatója a Pyrosphere által készített Broken Brush-ról fog szólni. Ez egy kevésbé ismert, mégis remek programokat író cég, amely alkalmazásai Androidra, iOS-re és Windows Phone is elérhetőek.


A játék feladata egyszerűnek tűnik: mindössze meg kell találni pár különbséget két kép között. Ez azonban sokkal bonyolultabb, mivel egyes festményeken 20, kisebb-nagyobb változtatás is megtörtént, amelyeket csak a legélesebb szeműek vesznek észre. Ilyenkor jól jön a segítség lehetősége. Itt nyilvánul meg a játék Freemium-sága, mivel a segítségeket külön fizetéssel is megvehetjük. Eleget kapunk azonban a képek teljesítésekor, ha csupán 1-2 alkalommal használjuk őket. A nagyítás a böngészőkben is megszokott összecsípéssel, avagy pinch-to-zoom-mal oldható meg, ekkor mindkét kép ugyanúgy változik.

Néhány különbség elég hamar szembeötlik

Már csak kettő kell...

Egyre több kép található a játékban, a cikk írásakor pontosan 45, azonban továbbiak is várhatóak. A főmenüben láthatjuk, hogy hány százalékot teljesítettünk, és hány különbség található még. Sok sikert kívánunk a megtalálásukhoz!

A képek listája teljesen átlátható

Pro és kontra:
+ Igényes kivitelezés
+ Sok kép, amelyek száma egyre bővül
+ A Freemium-ság ellenére ingyen is minden funkció élvezhető
- Kilépéskor néha az egyik kép nem jelenik meg, ez a program újraindításával megoldható

Pontozás:
A játékra 10-ből 10 pontot adtunk, mivel változatos és a kategóriájában a legerősebb.

Letöltés:
Link: Android / iOS

A tesztet Sony Xperia S-sel készítettük.
                                                                                                                                            Wlandroid

2014. szeptember 17., szerda

A mobilspecifikációk értelmezése, avagy: most akkor mi mit jelent?

Bizonyára sokakban felmerült az ötlet, hogy megnézik jelenlegi, esetleg a jövőben megvásárolni tervezett készülék "képességeit", avagy specifikációit. Ebből többek között megtudhatjuk, hogy milyen az adott mobil kamerája, milyen felbontású a kijelzője, vagy hogy milyen processzor duruzsol benne. Viszont ez a tengernyi információ a hozzá nem értő szemeknek idegen lehet. A mai cikkben nekik szeretnék segítséget nyújtani.

Hol találom meg a telefonok hiteles specifikációit?
Sok helyen, de én a gsmarena.com-ot ajánlanám. Itt minden létező telefon leírása megtalálható, vannak képek az adott készülékről, de még össze is hasonlíthatjuk egymással őket. Ez utóbbi lehetőségre még a Compare Cellphones kiváló oldal, ahol csak a két készülék nevét kell beírni és máris megjelennek mindkettő előnyei és hátrányai csoportosítva.

A következőkben elemezzük a Sony Xperia Z2 specifikációját. (A képek a gsmarena oldalán készültek)













Általános információk

2G Network - Felsorolja, hogy milyen 2G hálózatokra tudunk vele kapcsolódni. Lényeg: telefonálni és sms-eket küldeni tudunk vele.
3G Network - Felsorolja, hogy milyen 3G hálózatokra tudunk vele kapcsolódni. Ez a normális értelemben vett mobilnetet jelenti.
4G Network - Felsorolja, hogy milyen 4G hálózatokra tudunk vele kapcsolódni. A 4G, avagy LTE a jelenlegi leggyorsabb mobilnet, /mbs sebességet is elérhetünk vele.
SIM - A SIM kártya fajtáját jelenti. A Micro-SIM a normális méretnél (SIM) picivel apróbb, ilyen van például a Sony Xperia S-ben, vagy az iPhone 4-ben. Az iPhone 5S-ben már Nano-SIM-et használnak, ami a jelenlegi legkisebb elterjedt szabvány.
Announced - Bejelentési dátum.
Status - Már megjelent (tehát a boltokban kapható) készülékeknél a megjelenés dátumát, még meg nem jelent készülékeknél pedig a várható megjelenési időpontot mutatja.


Fizikai jellemzők

Dimensions - A készülék méretei centiméterben, majd zárójelek között inchben.
Weight - Súly (grammban, majd oz-ban)
Egyéb információk (A képen a Z2 IP58-as vízállósági szabványát részletezi) 


Kijelző

Type - Megjelenítő típusa, jelenleg IPS LCD kapacitív érintőképernyő, mely 16 millió színt képes megjeleníteni. A rezisztív a régi, maximum egy érintést feldolgozó érintőképernyőt jelenti, többnyire csak stylus-sal lehet használni. A mai okostelefonok mind kapacitív képernyőt használnak, ami legalább kettő érintést tud észlelni egyszerre. A jobb gépeknél ez a szám akár 10 is lehet.
Size - Méret és felbontás. A felbontás példánknál 1080x1920 pixel (pixelek = képpontok, melyekből a kijelző áll; ez a méret a Full HD). A képernyő átlójának mérete 5.2" (inch, 1 inch = 2.54 cm). Zárójelben a végén a pixelsűrűséget láthatjuk, mely az egy inchre jutó pixelek számát mutatja.
Multitouch - Kezel-e több ujjat egyszerre, és ha igen hányat.
Protection - A kijelző védelmeinek felsorolása.


Hang

Alert types - Riasztási fajták, ma már minden készülék képes rezgő, mp3-as zenével levő ébresztésre.
Loudspeaker - Mikrofon, egyes készülékeknél 2 is található. Ebben az esetben a fő mikrofon a készülék alján, míg a másodlagos a hátlapon található. Ez utóbbi szerepe a zajszűrés.
3.5mm jack - Fülhallgató bemenet szabványa, többnyire 3,5mm.


Memória

Card slot - Memóriakártya-bővítőhely (maximum 128 GB-s microSD a képünkön)
Internal - Készülék memóriája. Először a belső tárhely (16 GB), majd a rendszermemória vagy RAM (3 GB)


Adatátvitel

GPRS - A régi ,,mobilos internetszerűség", a WAP használta ki. Ma már nincs komolyabb szerepe.
EDGE - Szintén WAP-ra használták régebben, amennyiben nincs 3G vagy 4G lefedettség, rendes mobilinternetnél ez az adatkapcsolati típus aktiválódik.
Speed - Sebesség mobilhálózatokon, egyes hálózatok után Mbps (Megabit/secundum)-ban megadva.
WLAN = Wi-Fi, a telefonoknál használt típusok sebessége növekvő sorrendben: b - g - n - a - ac. A Wi-Fi Direct router nélküli kapcsolatot jelent Wi-Fi-s készülékek között. A DLNA a helyi hálózatot használja médiamegosztásra, míg a Wi-Fi hotspot mód egy készülék mobilinternetét router módjára továbbítja egy másik készüléknek.
Bluetooth - A telefonokba beépített Bluetooth többnyire 2.0 vagy 4.0 szokott lenni. A lényegük ugyanaz, csupán a 4.0 gyorsabb, amennyiben a küldő és fogadó fél készüléke is 4.0 képes.
NFC - A Near Field Communication (közeli mezők kapcsolata) rövidítése. Két NFC képes készüléket egymáshoz érintve küldhetünk kis mennyiségű adatot (pár kilobyte), ami lehet például egy névjegy is.
USB - Többnyire Android-os készülékeknél a microUSB szabványt szokták használni a nagyobb gyártók. Ez vagy a készülékhez járó töltő/átalakítóval, vagy külön vásárolt átalakítóval köthető össze USB képes készülékekkel, például egy számítógéppel. Az USB On-the-go képesség egy speciális átalakítóval való kompatibilitást jelent, ami szintén microUSB-USB közötti átalakítást tesz lehetővé, csupán a telefonba csatlakoztatható rész kimenet, míg a túloldal bemenet. Erre a második oldalra lehet csatlakoztatni pendrive-ot, billentyűzetet, egeret, USB elosztót, és elvileg bármilyen USB-s perifériát. Vigyázni kell azonban ezeknek az áramigényére, mivel egy átlagos telefon nem tud elég energiával ellátni egy külső merevlemezt, így ahhoz külön tápkábel is szükséges a legtöbb esetben. Az USB host jelenti azt, hogy el tud látni bizonyos erősségű energiával perifériákat a készülék.


Kamera

Primary = Elsődleges kamera, elől a felbontása megapixelben és vízszintes/függőleges irányban pixelben, később esetleges autofókusz és LED vaku.
Features - A kamera mérete, esetleges extrák, mint geo-tagging (a kép koordinátákkal való ellátása), touch focus (a kamerakép megérintett pontjára való fókuszálás), face detection (arcfelismerés), image stabilization (képstabilizálás), HDR (magas dinamikatartomány), panorama.
Video - Felbontás fps-sel (frame per second, avagy képkockák száma másodpercenként) több módban, video stabilization (videóstabilizálás), HDR.
Secondary = Másodlagos kamera, először a felbontása megapixelben, másodszor a maximális méretű videófelvétel lehetséges felbontása fps-sel.


Tulajdonságok

OS = Operációs rendszer és verziószáma.
Chipset - A rendszerchip típusa, ez tartalmazza a processzort és a grafikus gyorsítót is.
CPU = Processzor típusa, ez végzi a számításokat.
GPU = Grafikus gyorsító típusa, a képi megjelenítésért felel.
Sensors - A készülék érzékelői. Az accelerometer a gyorsulásérzékelő, a gyro a mozgásérzékelő, a proximity a közelségérzékelő, a compass a tájoló, míg barometer a légnyomásmérő megfelelője.
Messaging - Az üzenetküldés lehetséges változatai, minden okostelefonnál ugyanaz.
Browser - Az alap internetböngésző HTML támogatása, többnyire HTML5.
GPS - A GPS típusa, a GLONASS az orosz műholdakkal is való működést jelenti, ezáltal könnyebben határozza meg a jelenlegi pozíciót.
Java - A Java emulátor típusa, bár az Android is ezen alapul, a felhasználók számára nincs komolyabb szerepe.
Colors - A készülék lehetséges színvariációi.
További tulajdonságok - Extra programok és tulajdonságok.


Akkumulátor

Akkumulátor - Akkumulátor típusa és teljesítménye
Stand-by - Készenléti idő a gyártó adatai alapján 2G illetve 3G kapcsolat fennállásával.
Talk time - Beszélgetési idő a gyártó adatai alapján 2G illetve 3G kapcsolat fennállásával.
Music play - Zenehallgatás hossza töltés nélkül a gyártó adatai alapján.


Egyéb

Price group = Árkategória.


Reméljük, segített oldalunk a választásban!

A Wlandroid HU csapata: fioninquo és Wlandroid

2014. szeptember 16., kedd

iOS 7 téma iOS 5 és 6 rendszerekre [jailbreak]

Sziasztok!
Az Apple iOS operációs rendszerének legnagyobb megújulása kétség kívül 2013-ban, a 7-es verzió megjelenésével következett be, mely többek között teljesen új kinézetet hozott az almás vállalat felhasználói számára. Ez a rendszer a régebbi készülékek tulajdonosai számára nem elérhető, így ők kimaradnak ebből a jóból. Viszont van rá lehetőség, hogy kedvenc eszközünkre is "rávarázsoljuk" az iOS 7 kinézetét. Vágjunk is bele!
Képek: balra: iOS 5 normálisan; jobbra: iOS 5 iOS 7 témával; lent iOS verziója a témázott beállításokban.



Először is szükségünk lesz egy iPod, iPhone, vagy iPad készülékre, amely minimum az iOS 5-ös verzióját futtatja. (Lehet, hogy működik a 4-gyel is, ezt nem tudtam letesztelni.)
Mint ahogyan azt a címben már láthattátok, jailbreakelve kell, hogy legyen az eszközünk. (A jailbreak az Android OS-en megismert roothoz hasonlóan rendszergazdai jogokat ad nekünk. Ha valaki szeretné jailbreakelni készülékét, rengetek forrást talál hozzá az interneten.)

TELEPÍTÉS KÖZBEN ÚJRAINDULHAT A KÉSZÜLÉK, ETTŐL NEM KELL MEGIJEDNI!
MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE ÁLLJON NEKI!
1. lépés: Nyissuk meg a Cyidia-t, (verzió: 1.1.12) majd a kezdőlapján válasszuk ki a "More Package Sources"-t, majd itt a "BigBoss"-t telepítsük!
Kép: More Package Sources.


2. lépés: Lent válasszuk ki a "Search" fület, írjuk be, hogy "libhide", válasszuk ki, (elvileg nincs is más) majd a jobb felső sarokban nyomjunk az "Install"-ra, majd a "Confirm"-re!
Kép: libhide, telepítés után.


3. lépés: Rendben, feltette a libhide-t, most keressünk rá a "Winterboard"-ra, és telepítsük azt is! Ha minden jól megy, telepítés után megjelenik a telepített programok között a Winterboard app, erre majd a témák bekapcsolásánál lesz szükségünk.
Kép: Winterboard, telepítés után.


4. lépés: Most keressünk rá az "iOS 7 wallpaper" kifejezésre, majd a listából válasszuk ki az "iOS 7 Theme"-t, (alatta: from ModMy (Themes) ) majd tegyük fel ezt is a fent bemutatott módszerrel!
Kép: Azt válasszuk ki, ahol nálam a zöld pipa van! (A zöld pipa akkor jelenik meg, ha már telepítettük.)


5. lépés: Már majdnem megvagyunk. Most lépjünk be a Winterboard app-ba, és menjünk a "Select Themes"-re. Itt tudjuk kiválasztani a nekünk tetsző témákat.
Kép: Winterboard app.

Én a következő képeken látható témákat állítottam be, de nyugodtan lehet velük kísérletezni.


Miután bejelöltük őket, lépjünk ki, az alkalmazásból, ekkor egy töltőképernyőt fogunk látni, majd a Téma iOS 7-es lesz! :) Ha megunjuk, természetesen ki is lehet kapcsolni, csak a pipákat kell kivenni.
Ha kérdésed van, küldj egy kommentet, és megpróbálunk legjobb tudásunk szerint válaszolni.

Módszer tesztelve: Apple iPod Touch 3g
                                                                                                                                            Fioninquo


2014. szeptember 15., hétfő

Újra itt, új cikkekkel

Hali!

A Wlandroid HU csapata visszatért és megújult erővel készíti cikkeit. Korábbi szokásunkat sem felejtjük el, továbbra is számtalan mobiljáték-bemutatót várhattok, illetve tech-es témákkal is fogunk foglalkozni. Készülőben van pár, a mobilvilágban kevésbé járatosaknak szóló cikk, melyek segítenek értelmezni a specifikációkat és kiválasztani a legmegfelelőbb készüléket.

Reméljük, sok régi-új olvasónak fog tetszeni a megújult oldal :)

Üdvözlettel: A Wlandroid HU csapata